Dakota Fanning
magyar forrás az amerikai szinésznőről
dakota-fanning.gportal.hu
Dakota Fanning

Hannah Dakota Fanning amerikai színésznő. Karrierjét gyerekként kezdte. Első komolyabb filmes szerepe 2001-ben a Nevem Sam című filmben volt, amelyben Sean Penn-nel játszott együtt. A filmért a Screen Actors Guild-díjra jelölték, amit meg is nyert, ezzel hét évesen ő volt az eddigi legfiatalabb, aki hazavihette a díjat. Ezután több filmszerepre is felkérték. Miután kinőtte a gyerekszinész skatulyát, Dakota olyan filmekben szerepelt mint a Now is Good, The Motel Life és az Effie Gray. Kit Harington oldalán játszott a Brimstone cimű filmben 2017-ben. 2018-ban pedig a The Alienist cimű sorozatban szerepel Daniel Brühl és Luke Evans oldalán, valamint feltűnik még Sandra Bullock, Cate Blanchett, Anne Hathaway oldalán az Ocean's Eight cimű filmben.

 
Munkálatok
 
Please Stand By
2017 | Dakota mint Wendy

Egy autista fiatal nő elmenekül gondozója elől, aki próbálja meggyőzni őt arról, hogy nyújtsa be kéziratát egy amatőr irodalmi versenyen.

 
The Alienist
2018 | Dakota mint Sara Howard

John Moore, a bünügyi oknyomozó riporter találkozik Dr. Kreizler Lászlóval, a pszichológussal, akivel együtt a kései 19. század egyik sorozatgyilkosának nyomába erednek.

 
Ocean's 8
2018 | Dakota mint Penelope Stern

A film története szerint Debbie Ocean egy ütős kis csapatot toboroz, hogy megkíséreljék kirabolni New York egyik legnagyobb gálaestjét, a Met Gala-t.

 
Viena and the Fantomes
2018 | Dakota mint Viena

Egy roadie története, aki egy punk zenekarral bejárja Észak-Amerikát az 1980-as években.

 
The Bell Jar
201? | Dakota mint Esther Greenwood

Egy fiatal nő megtalálja önmagában a spiritualitást, miközben mentális betegséggel harcol.

 
Once Upon a Time in Hollywood
2019 | Dakota mint Squeaky Fromme

A történet 1969 nyarán, Los Angelesben játszódik majd, a sztori főhőse pedig egy tévészínész, aki egy sikeres sorozat után megpróbál utat törni Hollywoodba. Társa, aki egyben dublőre is ugyanerre vágyik. Mindeközben a filmipart megrázza az állapotos Sharon Tate halála, akit Charles Manson és szektája brutális módon meggyilkolt.

 

 
Testvér oldal

Itt a másik rajongói oldalamra látogathatsz el, amely a gyönyörű és tehetséges színésznővel, Lily Jamesel foglalkozik.

 
Csevegő
 
Partner oldalak

Kiváló és tartalmas oldalak! Jelentkezni a csevegőben lehet! A helyek száma korlátlan! Általában 1-2 nap alatt kikerülsz.

 
Dakota instagramja
@dakotafanning
 
Közelgő események
 
A tévében

 

 
Információk
Téma Dakota Fanning
Admin Lina
Nyitás 2018.06.16.
E-mail lina0716@yahoo.com
Kredit G-Portál & SoSugary
Design Efruse
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Hirek

Galéria feltöltés: Fotósorozatok

2018.06.19. 20:06, Lina
Címkék: Fotósorozatok

 

Sziasztok! Meg is hoznám az oldal első friss bejegyzését. A nyitás óta nem jelent meg friss hir Dakotáról, és mivel a képtár sehogy sem állt, ezért azon dolgozgattam. Feltettem a kinézetet rá, amely szintén Efruse munkája. Nekem annyi volt a dolgom, hogy letöltsem, kicseréljem a képeket és átirjam a szöveget. Köszönöm neki ezúton is! A képtárba feltöltöttem Dakota eddig megjelent fotósorozatait. Igy legalábbb ott is akad egy kis néznivaló. Igy mostmár 1117 darab kép van jelenleg a képtárban. Kellemes nézelődést kivánok! A képekre kattintva eljuthattok a fotósorozat kategóriába.

   

Még nincs hozzászólás.
 

Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!